San Siro


Kezdetben így nézett ki a világ ma egyik legszebb - és nekünk legkedvesebb - stadionja, a San Siro. 1926. szeptember 19-én adták át Piero Pirelli ajándékát az AC MILAN számára. Az építkezés mindössze 13 hónapig tartott és mai áron 2 millió dollárba, azaz fél milliárd forintba került. A négy tribünön együttesen 10. 000 néző szoríthatott kedvenc csapatáért.


1939-ben a lelátókat átalakították, hogy teljesen körülöleljék a játékteret, így a befogadóképesség is megnőtt 55.000-re. Az építkezések majdani 150 ezres kapacitást vetítettek előre, de 1952 márciusában Milánó önkormányzata úgy döntött, hogy 100. 000 embernél többet nem engedhetnek be a stadionba.

A végső formáját 1989-ben kapta a létesítmény, amikor az 1990-es olaszországi világbajnokságra építették újjá. Megépült a harmadik szint is (gyakorlatilag a második emelet meghosszabbítása), amit az oly' jellegzetesen barázdált oszlopok (11 db.) támasztanak alá. A négy saroktorony a többihez hasonlóan lifteket és egyéb létesítményeket is tartalmaz, de ezek tartják a masszív tetőt is.


A szintén 1989-ben épült üvegszálas tetőszerkezet befedi a teljes nézőteret, így a nézők az időjárástól függetlenül élvezhetik a Milan játékát.







A San Siro a futball tökéletes szentélye. A kétemeletes építményt a nézők közlekedését segítő folyosórendszer teljesen behálózza. A játéktér mérete 105x68 méter, míg a stadion egyszerre 85.433 ember befogadására alkalmas. Természetesen csak ülőhelyek vannak, ahogyan ez el is várható.

A milánói aréna 1990-ben vette fel az egykori Inter-legenda, Giuseppe Meazza nevét, aki a Milanban is játszott ugyan, de azért a Milan drukkerek mégiscsak szívesebben hívják San Sironak a stadiont.